Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Hová lettek a gólkirályok ? II. rész

 

kezdolap.jpg

 

2015 - 2016

A GÓLKIRÁLY

 

Az idei szezon gólkirályi címét 31 góllal  a 43. Sz. Építők SE csapatának játékosa VÉCSI GÁBOR hódította el.

A  Budapest I. osztályú bajnokságában csapatával az 5. helyen végzett.

vecsi-gabor-unione-2019.jpg

Vécsi 2003.-ban a Sárospataki TC csapatánál 19 évesen került először leigazolásra.

Tíz éven keresztül  Borsod Abaúj Zemplén megyében ingázott , többek közt a megye I. osztályú Ongán, Cigándon , és Aszalón.

2008.-ban Cigándon a Megye I.-ben huszonötször volt kezdő és 20 gólt rúgott.

2009. augusztusában a Cigánd SE az NB III. Tisza csoportjában szerepelt , majd 2010.-ben visszaigazolt a Megye II. osztályában szereplő Sárospatakhoz.

20111.-ben a Sárospatakiak is felkerültek az NB III. osztályába, és a Tisza csoportban 18 meccsen , ahol tizenhatszor volt kezdő , hét gólig jutott.

A 2012-13-as szezont az Aszaló egyesületében töltötte el, amikor is változás következett be az életébe , és a Fővárosba költözött , amikor Budapesten,  az akkor a Budapest II. osztályában szereplő 43. Sz. Építők SK  csapatához igazolt át.

A negyvennégy góljával a másod osztály gólkirálya lett és a csapat is egy osztállyal feljebb került.

2014 - 2015.-ben a Budapest első osztályában 19 , majd a következő évben már 2017.-ben, 29 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, és lett először gólkirály, a Budapest  első osztályában.

2017 - 18-as bajnoki évadban 4. lett a góllövő listán 20 góllal.

2018 -19.-ben huszonkettő mérkőzésen , csak 7 gólt rúgott az Építők színeiben.

A 2019 - 2020. évi előre nem tudható csonka bajnokság kezdése előtt pedig az Unione FC csapatához igazolt át. Kilencszer volt kezdő, négyszer volt becserélve , és egyszer volt kispados. Három gólig jutott a koronavírus által lezárt bajnokság ideje alatt.

a 2020 - 2021. évi bajnoki kiírásban nem lépett ez idáig pályára, sem a Budapest I. osztályában , sem pedig az öregfiúknál.

365 meccsel a lábában , úgy néz ki jelen pillanatban , hogy befejezte az amatőr labdarúgást.

 

Az idei kiírásban a tavalyi 2. és 3. helyezettek ismét dobogóra kerültek.

2. lett 21 góllal Lőrincz László a THSE Sashalomból.

lorincz-laszlo-thse-2014---2015-golkiraly-2..jpg

3. helyet szerezte meg 20 góljával Berndt Tamás a RAFC csapatából.

 

berndt-andras-rafc-2014---2015-golkiraly-3..jpg

Visszanézhetsz a 2016 - 2017. évre ITT

 

budapest-soccer--vissza.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.